- Híreink
- Felvételi 2023/2024
- Előkészítők
- Induló osztályaink (2023/2024)
- Érettségi - továbbtanulás
- 125 éves évforduló
- Álláshirdetés
Híreink
Hírértékű témák

A Szegedi Tankerületi Központ honlapjáról:
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum „Nyitott műhely” című programsorozatával szólítja meg az intézmény művészeti profilja iránt érdeklődő általános iskolás diákokat. A művészeti képzés bemutatását célzó beiskolázási nyílt napok mellett vetélkedőkön, kiállításokon keresztül igyekszik felhívni szakmai kínálatára az érdeklődők figyelmét.
A „Nyitott Műhely” programsorozat már hagyományos eseménylánc az iskola életében. Célja, hogy betekintést biztosítsanak a grafikus, a kerámiaműves, a szobrász és a textilműves szakokon folyó mindennapi munkafolyamatokba. Előre egyeztetett időpontokban szeretettel várják azoknak az osztályoknak, csoportoknak a jelentkezését, akik osztályfőnöki óra vagy rendhagyó rajzóra keretében szívesen megtekintenék a szaktantermeket, tanműhelyeket, és bepillantanának a művészeti szakok életébe.
Az intézmény a beiskolázási nyílt napok mellett diákjai, művésztanárai munkáiból megrendezett kiállítások segítségével is szeretné magára irányítani a figyelmet.
Októberben a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyeként működő Fekete házban mutathatták be vizsgaremekeiket az itt tanuló művészpalánták, decemberben pedig „Királyok a Grandban, Árpád-ház tömörkényes szemmel” címmel láthatták az érdeklődők a 10. IPM és 10. IGT osztályok kiállítását a Grand Caféban. A tanév második félévében a Reök-palota a cél. Ide egy nagyszabású jubileumi kiállítást álmodott meg a fennállásának 125. évét ünneplő intézmény.
A nyitott iskola szellemisége azonban nem csak a művészeti képzések ismertetésében nyilvánul meg, és ha már bemutatkozás a cél, megadják a módját.
December hónapban például természettudományos csapatversenyt hirdettek meg az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak. A 125. évfordulós programsorozathoz kapcsolódó verseny feladatai az általános iskolás tananyagra épültek biológiából, kémiából, földrajzból, fizikából, matematikából és környezetvédelemből. A feladatok megoldásához alapszintű informatikai ismeretek is szükségesek voltak. A vetélkedőre 25 csapat érkezett a szegedi és a környékbeli alapfokú intézményekből.
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum maga a „Nyitott műhely”, mely szeretettel várja leendő tanulóit.
Nyitott műhely (2022/2023)
NYITOTT MŰHELY – Művészeti Szakgimnázium
Tisztelt Osztályfőnökök, Rajztanárok!
Kedves 8. osztályosok!
Iskolánk, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum lehetőséget szeretne biztosítani a nálunk folyó művészeti képzés megismerésére.
„Nyitott Műhely” programunk során betekintést biztosítunk a művészeti grafikus, a kerámiaműves, a szobrász és a textilműves szakokon folyó mindennapi munkafolyamatokba.
Várjuk azoknak az osztályoknak, csoportoknak a jelentkezését, akik egy osztályfőnöki óra vagy rajzóra keretein belül megtekintenék a szaktantermeinket, tanműhelyeinket és bepillantanának a szakok életébe a délelőtti órákban.
Jelentkezni és időpontot egyeztetni e-mailen: címen vagy telefonon lehet.
Telefonos megkeresés esetén hétköznap 8:00 – 10:00 óra között +36205309982 mobilszámom lehet időpontot egyeztetni.
Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését!
Notebook tájékoztató (RRF-1.2.1-2021-2021-00001 projekt)
Tisztelt Szülők, Tanárok
A gépek HP laptopok, i3 CPU, 8GB DDR4 RAM, 256 GB SSD, a csatlakozók: 3db USB 3.0, 1db USB-C 3.1, 1db LAN, 1db HDMI 1,4 és 1db 3,5mm jack.
A gépen előtelepített Windows 10 van, aminek az aktiválási módja az általános szerződési feltételekkel kapcsolatos mellékletben található.
Telepítési útmutató a laptopon lévő Windows 10 telepítés befejezéséhez, az Office 365 igényléséhez és a Micrososft-fiók létrehozásához.
Kizárólag jogtiszta szoftver/alkalmazás telepíthető az IKT eszközre.
Az ún. "office szoftver" a tisztaszoftver programon belül igényelhető az alábbi linken:
tisztaszoftver.hu
A kormány által kiadott hivatalos információk itt találhatok:
tudasbazis.ekreta.hu
Az iskolában használt ingyenes szoftvereket itt összegyűjtve megtalálják:
Ingyenes szoftverek gyűjteménye
Felhívjuk a figyelmét az alábbiakra is:
1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
6§ (6)* A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen, továbbá hogy védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia.
Ezt a jogot önnek - mint gondviselőnek - kell biztosítani a gyermekének.
Éppen ezért mi azt javasoljuk, hogy a laptopon használja a “microsoftos” felhasználónevet.
Ezek után szabályozni tudja, hogy a gyermeke mennyi időt, mikor ülhet a gép előtt, mit tud megnyitni és mit tud megnézni az interneten.
Miklós Tibor
rendszergazda
Felvételi 2023/2024
Beiratkozás folyamata a 2023/2024-es tanévre
Beiratkozás a 2023/2024-es tanévre
Iskolánkba 2023/2024-es tanévre a beiratkozást 2023. június 21-én tartjuk 8:00-12:00 óráig
A gördülékenyebb ügyintézés érdekében, aki teheti 8 órára jelenjen meg.
A beiratkozáshoz hozza magával a következőket:
● általános iskolai bizonyítvány
● általános iskola által kiadott értesítés iskolaváltoztatásról
● személyi igazolvány (eredetit és másolatot is)
● lakcímkártya (eredetit és másolatot is)
● diákigazolvány ( oktatási azonosító )
● TAJ kártya ( eredetit és másolatot is)
● a diákigazolvány igényléséhez a lakóhely szerinti Kormányhivatalnál elkészített NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) adatlap szükséges (ingyenes)
A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (a továbbiakban KRÉTA) e-Ügyintézés felületén 2023. június 14-től megnyílik a lehetőség a szülők részére, hogy gyermekeik adatait beküldjék a „Beiratkozás középfokú intézménybe (BKI) folyamat segítségével 2023.júnus 21-ig.
Tájékoztató a Kréta rendszer használatához:
Felhasználói útmutató - Beiratkozás Tankerületi Központ fenntartásában működő középfokú intézménybe.pdf
Amennyiben a Kréta rendszerben feltöltik gyermekeik adatait, akkor a személyes beiratkozás alkalmával csak alá kell írni az intézmény által kinyomtatott adatlapot.
Kizárólag személyes megjelenéssel történő beiratkozás esetén ezt az adatlapot itt az intézményben tölti ki a szülő a bemutatott dokumentumok alapján.
Angol szintfelmérő 2023.06.01-én 14:30-15:30-ig ( 9.A osztály kivételével a megjelenés kötelező).
A tankönyveket minden tanuló ingyenesen kapja használatra.
Tankönyvosztás a 9. évfolyam részére: 2023. augusztus 28-án hétfőn 10:00-12:00-ig és 13:00-15:00 óráig.
Segítő együttműködésüket köszönjük!
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék hivatalos végeredménye alapján felvett tanulók listája (2023/2024)
KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék hivatalos végeredménye alapján
2023/2024-es tanévre a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumba felvett tanulók
0001 Magyar – német két tanítási nyelvű képzés
Férőhely 16 fő
0002 Magyar – spanyol két tanítási nyelvű képzés
Férőhely 16 fő
0003 Emelt szintű német nyelvi képzés
Férőhely 16 fő
0004 Emelt szintű angol nyelvi képzés
Férőhely 16 fő
0005 Általános tantervű, ének – zene orientációjú képzés
Férőhely 14 fő
0006 Emelt szintű humán képzés
Férőhely 32 fő
0007 Biológia és környezetvédelmi orientációjú általános tantervű képzés
Férőhely 20 fő
0008 Általános tantervű képzés
Férőhely 32 fő
0009 Művészeti szakgimnázium képző- és iparművészeti munkatárs – művészeti grafikus szakmairány
Férőhely 8 fő
0010 Művészeti szakgimnázium képző- és iparművészeti munkatárs - kerámiaműves szakmairány
Férőhely 8 fő
0011 Művészeti szakgimnázium képző- és iparművészeti munkatárs - szobrász szakmairány
Férőhely 8 fő
0012 Művészeti szakgimnázium képző- és iparművészeti munkatárs - textilműves szakmaiárny
Férőhely 8 fő
2022/2023 tanévre A KIR rendszer által felvett utolsó rangsorszám és pontszám

Az adatok kizárólag tájékoztató jellegűek
tagozat |
0001 tagozat német kéztannyelvű |
0002 tagozat spanyol kéttannyelvű |
0003 tagozat Emelt német |
0004 tagozat Emelt angol |
0005 tagozat Ének |
0006 tagozat humán |
0007 tagozat környezet |
0008 tagozat általános |
0009 tagozat grafikus |
0010 tagozat kerámiaműves |
0011 tagozat szobrász |
0012 tagozat textilműves |
sorszám |
55 |
59 |
36. |
113. |
23. |
154. |
56. |
377. |
8. |
31. |
28. |
19. |
pontszám |
65 |
71,75 |
54,25 |
72 |
66,5 |
66,08 |
75,25 |
74 |
81,5 |
60,29 |
65 |
72,5 |
Induló osztályaink (2023/2024)
Szegedi Tömörkény István Gimnázium,
Művészeti Szakgimnázium és Technikum
OM: 029747| Telephely: 001 | Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1.
Gimnázium
9.A osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Emelt szintű angol nyelvi képzés
kód: 0004
(16 fő)
Emelt óraszámban heti 5 órában történik az angol nyelv oktatása. Második idegen nyelvként német nyelvet oktatunk 5 órában. Célunk angol nyelvből az emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítés.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét angol nyelvből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max.100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A szóbeli felvételi követelménye:
Az általános iskolai angol nyelv tantárgy tantervi követelményei. A szóbeli felvételi időtartama 10 perc; kötetlen beszélgetés kettő témáról, az alábbi témakörökből a vizsgázó húz. Ezt követően szóban, 1-2 másodpercnyi gondolkodás után rövid nyelvtani feladatokat kell megoldani. Az alábbi nyelvtani anyagok áttekintését javasoljuk.
Nyelvtan:
- Present Simple /Continuous
- Past Simple /Continuous
- Present Perfect
- Past Perfect
- will / be going to
- time clauses – időhatározói mellékmondatok
- Conditionals – feltételes mód (Zero – First – Second Conditional)
- Passive Voice – szenvedő szerkezet (Present Simple / Past Simple)
- prepositions - elöljárószavak
- personal pronouns – személyes névmások (I, me, my, mine stb)
- have to
- modal verbs – módbeli segédigék: must, mustn’t, should, may, might, can, could, be able to
- asking questions - kérdésfeltevés (aláhúzott mondatrészre kérdezz rá)
- negative sentences – tagadó mondatok
A szóbeli felvételin megszerezhető 50 pont a következőkből áll össze:
- nyelvhelyesség 20 pont
- szókincs 20 pont
- kommunikációs készség 10 pont
A szóbeli felvételi témakörei:
- Napirend -Daily routine
- Iskola – School
- Család, barátok, személyleírás – Family, friends, describing people
- Otthonod és környéke – Your home and the neighbourhood
- Vásárlás - Shopping
- Szórakozás: televízió, YouTube videók, mozi,filmek, színház, zene – Entertainment: television, YouTube videos, cinema, films, theatre, music
- Sport, szabadidős tevékenységek – Sports, free-time activities
- Könyv, újságolvasás, online olvasás – Reading books and newspapers, reading online
- Étkezés otthon és étteremben – Eating at home and eating out
- Időjárás, öltözködés – Weather and clothing
- Családi ünnepek – Family occasions
- Utazás, közlekedés, nyaralás – Travelling, traffic and going on holiday
- Egészség, betegség – Health and illnesses
- Foglalkozások, munka – Jobs, work
- Technika: mobil telefon, számítógép és az internet – Technology: mobile phones, computers and the Internet
- Környezetünk és annak védelme- Environment, environmental protection
- Természet, állatok, házi kedvenceink – Nature, animals and pets
9.A osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Emelt szintű német nyelvi képzés
kód: 0003
(16 fő)
Emelt óraszámban heti 5 órában történik a német nyelv oktatása anyanyelvi lektor bevonásával. Második idegen nyelvként angol nyelvet oktatunk 5 órában. Célunk német nyelvből az emelt szintű érettségi vizsgára, illetve legalább középfokú nyelvvizsgára való felkészítés.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét német nyelvből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max.100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A szóbeli felvételi követelménye:
Az általános iskolai német nyelv tantárgy tantervi követelményei. A szóbeli felvételi időtartama 10 perc; kötetlen beszélgetés az adott témákról; amelynek során több témát is érintünk. A felvételi pontjait a nyelvhelyesség, a kommunikációs készség és a szókincs értékelésével alakítjuk ki.
A szóbeli felvételi témakörei:
- Familie, Freundschaft – Család, barátok
- Wohnort, Einrichtung – Lakóhely,lakás , berendezés
- Schule; Sprachenlernen – Iskola, nyelvtanulás
- Tagesablauf, Familienalltag – Napirend, a család egy napja
- Urlaub, Ferien, Reisen - Vakáció, szünetek, utazás
- Helfen im Haushalt - Házimunka
- Kleidung und Mode - Öltözködés, divat
- Freizeit, Hobbys, Sport - Szabadidő, hobby, sport
- Wetter und Jahreszeiten – Időjárás, évszakok
- Einkaufen - Bevásárlás
9.B osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Emelt szintű humán képzés
kód: 0006
(32 fő)
A tanulók a magyar nyelv és irodalmat, a történelmet emelt óraszámban tanulják. Heti 3 órában az egyik idegen nyelvként a latin nyelvet, másik idegen nyelvként angolt tanítunk heti 4 órában.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból. A történelmet duplán számítjuk (50%-ban).
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 120 pont, ez legfeljebb 50 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
9.C osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Biológia és környezetvédelmi orientációjú általános tantervű képzés
kód: 0007
(18 fő)
Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a természetvédelem, a környezetvédelem és a biológia iránt. A képzés célja a szemléletformálás, ill. felvételire való felkészítés biológia, környezetvédelemi szakirányokra. A tanulóknak 9-12. évfolyamon heti 4 biológia órájuk, 9-10. évfolyamon heti 2 kémia órájuk van..
A diákok első idegen nyelvként az angol nyelvet heti 3 órában tanulják. A második idegen nyelvként német nyelvet tanítunk szintén 3 órában.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét biológiából és környezetvédelemből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max.100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 25 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli felvételi témakörei:
- Környezeti tényezők és tűrőképesség
- Életközösségek, kölcsönhatások az életközösségekben
- Táplálkozási szintek, táplálékláncok, anyagforgalom
- Sejtmagnélküli egysejtűek (baktériumok)
- Sejtmagvas egysejtűek
- A gombák és a zuzmók
- Virágtalan növények (zöldmoszatok, mohák, harasztok)
- Virágos növények (nyitvatermők, zárvatermők)
- Gerinctelen állatok (szivacsok, csalánozók, gyűrűsférgek, puhatestűek, ízeltlábúak)
- Gerinces állatok (halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök)
- Az emberi szövetek
- Az emberi bőr felépítése, szerepe és egészsége
- Az ember vázrendszerének felépítése, szerepe és egészsége
- Az ember légzőrendszerének felépítése, működése és egészsége
- Az ember emésztőrendszerének felépítése, működése
- Tápanyagok, az egészséges táplálkozás, az emésztőrendszer betegségei
- Az emberi szív felépítése, működése, a vérkeringés és betegségei
- Az emberi vér összetétele, alkotórészeinek szerepe, betegségei
- A levegő összetétele, a levegőszennyezés forrásai és következményei (üvegházhatás, savas eső, szmog, ózonlyuk)
- A víz tulajdonságai, szennyeződésének okai és következményei
- Megújuló és nem megújuló energiaforrások
9.C osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Általános tantervű, ének-zenei orientációjú képzés
kód: 0005
(14 fő)
Emelt óraszámban történik az ének-zene tanítása heti 3 órában. Az iskola ének-zene orientációban résztvevő tanulói énekkari szerepléseikkel nemzetközi hírnévre tettek szert.
Tanulóink kötelező idegen nyelvként az olasz nyelvet tanulják heti 3 órában. A második idegen nyelvként angol nyelvet tanítunk szintén 3 órában.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét ének-zenéből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A szóbeli felvételin az ének-zenei képesség felmérése és a zenei hallás megállapítása történik az általános iskolai ének-zene tantárgy tantervi követelményei alapján.
A felvételi részei:
- tíz magyar népdal élményszerű előadása a tanuló által összeállított és bemutatott listáról,
- ritmus, dallam visszaadása első hallásra,
- hangköz, hangzat hallás utáni felismerése, megnevezése,
- lapról olvasás periódusnyi terjedelemben, hangnemi kitérés nélkül, egy-két alterációval.
9.kny osztály
Gimnázium 1+4 évf. képzés
Magyar-német két tanítási nyelvű képzés
kód: 0001
(16 fő)
A diákok a két tanítási nyelvű előkészítő évfolyamon (KNY évfolyam) magas óraszámban tanulják a német nyelvet, megalapozva ezzel azt, hogy a felsőbb évfolyamokon a német civilizáció, a biológia és a történelem tantárgyakat zökkenőmentesen tanulhassák német nyelven. Az előkészítő évfolyamon a többi tantárgyból ún. szinten tartó oktatás folyik. A gimnáziumi törzsanyag oktatása a következő, 9. évfolyamon kezdődik és a 12. évfolyamon fejeződik be. A diákok második idegen nyelvként az angol nyelvet a 9.KNY-ben heti 2 órában tanulják, a 9., 10., 11. és 12. évfolyamokon heti 3 órában.
Ebbe az osztályba való jelentkezéshez német nyelvi előképzettség nem szükséges.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
Szóbeli felvételi tartalma:
A magyar nyelvtani ismereteket, a szövegértést, a kommunikációs készségeket értékeljük.
Minden tanulónak a következő feladatokat kell megoldania:
- Kreatív szituációs feladat
- Egy rövid, magyar nyelvű szöveg felolvasása, majd elmesélése
- Egy mondat nyelvtani elemzése
9.kny osztály
Gimnázium 1+4 évf. képzés
Magyar–spanyol két tanítási nyelvű képzés
kód: 0002
(16 fő)
Olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik szeretnék a spanyol nyelvet magas szinten elsajátítani. Az első év két tanítási nyelvű előkészítő évfolyam (KNY), ahol a tanulók magas óraszámban, ( heti 18 óra ) tanulják a spanyol nyelvet, melynek köszönhetően már a középfokú nyelvvizsga szintjét is elérhetik, valamint ez lehetővé teszi számukra, hogy a következő, 9-12. évfolyamokon a spanyol civilizáció, a földrajz és a történelem tantárgyakat spanyol nyelven tanulják. Az előkészítő évfolyamon a többi tantárgyból ún. szinten tartó oktatás folyik. A gimnáziumi törzsanyag oktatása a következő, 9. évfolyamon kezdődik és a 12. évfolyamon fejeződik be. A tanulóknak az évek során különböző ösztöndíj lehetőségeik vannak, melyeket a spanyol állam ajánl fel. A diákok második idegen nyelvként az angol nyelvet a 9.KNY-ben heti 2 órában tanulják, a 9., 10., 11. és 12. évfolyamokon heti 3 órában.
Ebbe az osztályba való jelentkezéshez spanyol nyelvi előképzettség nem szükséges.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
Szóbeli felvételi tartalma:
A magyar nyelvtani ismereteket, a szövegértést, a kommunikációs készségeket értékeljük.
Minden tanulónak a következő feladatokat kell megoldania:
- Kreatív szituációs feladat
- Egy rövid, magyar nyelvű szöveg felolvasása, majd elmesélése
- Egy mondat nyelvtani elemzése
9.E osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Általános tantervű képzés
kód: 0008
(32 fő)
Ebben az osztályban tanulóink első idegen nyelvként az angol nyelvet tanulják heti 4 órában. A második idegen nyelvként spanyol vagy olasz nyelvet tanítunk szintén 4 órában. A tanulók nyelvi csoportokba sorolása a felvételi eredmények alapján az iskola jogköre.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (50%-ban).
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
Művészeti Szakgimnázium
9.ipm osztály
Gimnázium 4+1 évf. képzés
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves szakmairány)
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Szobrász szakmairány)
kód: 0010
kód: 0011
(8 fő)
(8 fő)
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Szobrász szakmairány)
kód: 0011
(8 fő)
Ebben az osztályban párhuzamos képzésben 2 szakon tanulnak a diákok.
Szakmai alkalmassági felvételi vizsgát tartunk rajzból, amelynek alapján eldől, hogy a jelentkező megfelelt, vagy nem felelt meg az adott szakmairányon való tanulásra.
A szakgimnáziumba való felvétel további szükséges feltétele, hogy a tanuló az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton megfeleljen.
Pontszámítás a rajz alkalmassági vizsgán megfelelt tanulóknak:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban), max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (50%-ban), max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A rajz alkalmassági vizsga időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A rajz alkalmassági vizsga helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A rajz alkalmassági vizsga követelménye:
- Három szabadkézi rajz feladat fekete grafittal: csendélet (75 perc), fejrajz élő modell után (40 perc), ruhás emberi alak élő modell után (40 perc)
- Hozott otthoni munkák bemutatása (8-10 alkotás) rövid szóbeli elbeszélgetés keretében.
9.igt osztály
Gimnázium 4+1 évf. képzés
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus szakmairány)
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Textilműves szakmairány)
kód: 0009
kód: 0012

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendelet 33.§ (3) bekezdése értelmében amennyiben a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkező élni kíván az Nkt. 51. § (5) bekezdésében biztosított jogával, a központi írásbeli vizsga jelentkezési lapjához csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői bizottság véleményét. A központi írásbeli vizsgát szervező gimnázium, szakgimnázium igazgatója a kérelemről a döntését határozat formájában hozza meg. A döntés kizárólag a központi írásbeli vizsga letételének körülményeire vonatkozhat. Az igazgató döntésében rendelkezik az iskolai tanulmányok során a tanuló által használt, megszokott eszközök biztosításáról, az írásbeli dolgozat elkészítéséhez a munkaidő meghosszabbításáról, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentésről.
Álláshirdetés
Általános intézményvezető-helyettes munkakör
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 9754
Intézményi iktatószám: TK/062/HR/KOZINT/02885-1/2023
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
SZEGEDI TANKERÜLETI KÖZPONT
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
általános intézményvezető-helyettes (magasabb vezető)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): A magasabb vezetői megbízás határozott időre, 2023. szeptember 1. - 2028. augusztus 15-ig szól. Feladata: az intézményvezető munkájának támogatása, helyettesítése, részvétel a tanügy-igazgatási feladatok ellátásában. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket, - az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmányok másolata, - a pályázó legalább négy év pedagógus-munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlatát igazoló, munkáltató által kiállított dokumentum (munkáltatói igazolás munkakör, illetve óraadó esetén az ellátott szakos tanári feladatok feltüntetésével), - 90 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány a büntetlen előélet és annak igazolására, hogy a közalkalmazott nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, - a pályázó szakmai önéletrajza, - a pályázó aláírt eredeti nyilatkozata arról, hogy hozzájárul a teljes pályázati anyagának sokszorosításához, továbbításához (harmadik személlyel közléséhez), - a pályázó aláírt eredeti nyilatkozata arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez, továbbításához. Hiánypótlásra a pályázat beadási határidejét követően nincs lehetőség. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Szegedi Tankerületi Központ címére történő megküldésével (Szegedi Tankerületi Központ, 6726 Szeged, Bal fasor 17-21.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő intézményi iktatószámot: (TK/062/KOZINT/02885-1/2023), valamint a borítékra ráírni "PÁLYÁZAT- Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum általános intézményvezető-helyettesi beosztására". A pályázatot írásban, három azonos szövegű és mellékletű példányban (kettő lefűzött, bekötött és egy fűzés nélküli példányban), zárt borítékban kérjük megküldeni
Betöltendő állás szakmacsoportja: oktatás
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Emberi erőforrási/oktatási, képzési
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Szeged
Álláshirdető szervezet bemutatása: Munkavégzés helye: Szegedi Tömörkény István Gimn., Szakgimn.(6720 Szeged, Tömörkény u. 1. ) Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók
Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
• Büntetlen előélet
• Cselekvőképesség
• Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
• 7. Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Oktatás, tovább nem bontható, Egyetemi szintű végzettség és tanári szakképzettség a 326/2013 (VIII.30) Korm. rend. 33/C §-a alapján
Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 4
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
• legalább négy év pedagógus-munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlat
• büntetlen előélet és annak igazolása, hogy a közalkalmazott nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt
Pályázat elbírálása során előnyt jelent
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
• pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség
• a nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre teljes munkaidőre szóló alkalmazás
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
• végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
A pályázat benyújtásának határideje: 2023.05.17. 23:55
A pályázat elbírálásának módja: személyes meghallgatást követően a tankerületi igazgató dönt
A pályázat elbírálásának határideje: 2023.06.15. 23:55
A pályázati kiírás további közzétételének helye: intézmény honlapja
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2023.09.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2023.04.17.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.
Művészeti intézményvezető-helyettes munkakör
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 11525
Intézményi iktatószám: TK/062/HR/KOZINT/03058-1/2023
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
SZEGEDI TANKERÜLETI KÖZPONT
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
művészeti intézményvezető-helyettes (magasabb vezető)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): A magasabb vezetői megbízás határozott időre, 2023. augusztus 16. - 2028. augusztus 15-ig szól. Feladata: az intézményvezető munkájának támogatása, helyettesítése, részvétel a tanügy-igazgatási, feladatok ellátásában. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket, - az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmányok másolata, - a pályázó legalább négy év pedagógus-munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlatát igazoló, munkáltató által kiállított dokumentum (munkáltatói igazolás munkakör, illetve óraadó esetén az ellátott szakos tanári feladatok feltüntetésével), - 90 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány a büntetlen előélet és annak igazolására, hogy a közalkalmazott nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, - a pályázó szakmai önéletrajza, - a pályázó aláírt eredeti nyilatkozata arról, hogy hozzájárul a teljes pályázati anyagának sokszorosításához, továbbításához (harmadik személlyel közléséhez), - a pályázó aláírt eredeti nyilatkozata arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez, továbbításához. Hiánypótlásra a pályázat beadási határidejét követően nincs lehetőség. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Szegedi Tankerületi Központ címére történő megküldésével (Szegedi Tankerületi Központ, 6726 Szeged, Bal fasor 17-21.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő intézményi iktatószámot: (TK/062/KOZINT/03058-1/2023), valamint a borítékra ráírni "PÁLYÁZAT- Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum művészeti intézményvezető-helyettesi beosztására". A pályázatot írásban, három azonos szövegű és mellékletű példányban (kettő lefűzött, bekötött és egy fűzés nélküli példányban), zárt borítékban kérjük megküldeni.
Betöltendő állás szakmacsoportja: oktatás
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Emberi erőforrási/oktatási, képzési
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Szeged
Álláshirdető szervezet bemutatása: Munkavégzés helye: Szegedi Tömörkény István Gimn, Műv. Szakgimn(6720 Szeged, Tömörkény u. 1. ) Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók
Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
• Büntetlen előélet
• Cselekvőképesség
• Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
• 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Oktatás, tovább nem bontható, Főiskola/egyetemi szintű végzettség és tanári szakképzettség a 326/2013 (VIII.30) Korm. rend. 33/C §-a alapján
Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 4
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
• legalább négy év pedagógus-munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlat
• büntetlen előélet és annak igazolása, hogy a közalkalmazott nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt
Pályázat elbírálása során előnyt jelent
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
• pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
• végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
A pályázat benyújtásának határideje: 2023.05.27. 22:55
A pályázat elbírálásának módja: személyes meghallgatást követően a tankerületi igazgató dönt
A pályázat elbírálásának határideje: 2023.06.15. 22:55
A pályázati kiírás további közzétételének helye: intézmény honlapja
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2023.08.16.
Publikálás tervezett időpontja: 2023.04.27.